Rólunk

Családról

2008-ban, amikor egymásra találtunk, még nem egészen tisztán, de már derengett, hogy mi család leszünk. Azóta valamikor valóban azzá alakultunk, de pontosan talán nem is tudjuk megmondani, hogy mikor.

A család szent, ebben sokakkal egyetértünk. Nem csak a mi új kis családunk – Náni lányunkkal és Füles kutyával -, hanem ahonnan jöttünk, hiszen onnan hoztunk mindent. Rengeteg értéket, szeretetet, elveket, és olyan értékrendet, amire büszkék vagyunk. Büszkék vagyunk a családjainkra, hiszen általuk lettünk azok, akik most vagyunk, és akik mindig és mindenben mellettünk állnak.

Más dolgunk tehát nincs, mint vigyázni arra, amit tőlük kaptunk, és tovább adni majd a mi gyermekeinknek.

Pincéről

Budajenő Fő utcájában, az ófaluban található egy gyönyörű gazdasági udvar.

Ennek a sarkában húzódik meg szerényen ez a présház és a pince, ami annyi generációnak okozott már örömöt. Túlélt háborúkat, világválságokat, mégsem csorbult szépsége. A sváb világban a földművelés, állattartás, a szőlő nagy szerepet játszott. A szőlőterületek nagy része Budajenőn az erdő alatt húzódott, ebből a termésből lett tele minden évben a pince. Az 1860-as években már állnia kellett a présháznak, erről tanúskodik a présházban álló bálványos prés márványlapján a felirat.

Nem építettek a „régiek” semmit ok nélkül, mindennek funkciója volt. A présház padlását medenceszerűen betonozták ki, itt tartották a gabonát. A svábság Budajenőn ezt „hovapon”-nak, – a németesek kedvéért „Hafenboden”- nevezte. Télen ez a szétterített gabona szigetelésként is szolgált, ha a megfáradt parasztember esetleg kártyázni ült le egy végigdolgozott nap végén.

Természetesen a présházban kapott helyet a cementhordó is, amiben a „meszes tojást” tartották.
A pincesípon leérve a hordók mészkőből faragott csántérköveken kaptak helyet, a boltívet terméskövekkel rakták ki mesteremberek nagy gondossággal.

Az építészek az utókorra is gondoltak a tervezéskor. A pincében ugyanis – szerencsére – nincs a mobiltelefonoknak térereje. De az ember, ha bemegy egy pincébe, ne is a telefonját nézegesse, hanem inkább az Öregek munkájában gyönyörködjön egy percre.
Amikor a pincét magunkra kezdtük formálni, a legfontosabb gondolat az volt, hogy megőrizve az értékeket újítsunk, így a lehető legkevesebbet alakítottunk rajta. A présház téglaburkolatot kapott, a pincében pedig a palackos borok számára alakítottunk ki egy tárolót, szintén téglából.

Szerintünk a legfontosabb, hogy egy pincét örököltünk, erre kell vigyáznunk és átadnunk egy következő generációnak.

Budajenőről

Ékszerdoboz, gyöngyszem, közel a nagyvároshoz, mégis csendes, kedves, szeretnivaló, csodaszép.
Mondhatunk rá millió dolgot. Egy biztos. Szeretünk itt élni, és szeretünk az itteniekkel élni. Jó megélni azokat a dolgokat, amiket közösen csinálhatunk, és öröm ide hazajönni.